Wino és Fruzsi

Wino a  jelenlétünkben agresszívan lépett fel más kutyákkal szemben, leginkább a nála nagyobb testűekkel. Séta közben a figyelme sokszor terelődött el, emiatt a visszahívás nehezen ment és a velünk való folyamatos kontakt/kapcsolat tartása.

A tréningalkalmakon szuperül éreztem magam, Nóri nagyon kedves, rugalmas, mindent elmagyaráz úgy, hogy ne érezzem magam rosszul amiatt, hogy nem tökéletes az eddigi kutyanevelési próbálkozásom. Jól esett együtt fejlődni, megérteni a kutyám viselkedését, hogy mit miért, hogyan erősíthetem benne pozitív dolgokkal a kért és jónak tartott viselkedést.

Wino a séta közben folyamatosan figyel engem, egyfolytában tőlem kér megerősítést, segítséget. Kettőnk közötti bizalom nagyon sokat fejlődött. Kutyákkal való kapcsolata hatalmasat változott, nem agresszív már az első perctől minden megjelenő kutya láttán, jól tűri ha a közelében vannak mások, sokkal magabiztosabb. Figyel, várja tőlem az instrukciókat, élvezi a sétát, a feladatokat. Óriási változáson ment keresztül, figyelme elterelhető, könnyen motiválható, kedve nagyon jó minden séta alatt és a tréningeket iszonyúan várta, mindig jó élményekkel távoztunk.


Büszke és Zoli

Büszke és az én kapcsolatom zavaros volt, amolyan „szeretem a kutyát”, és nem több. Büszke felemásan, de nagyon kötődik hozzám, (csonka család, elvált szülők, rám maradt kutyus), kivéve, ha ételt szagol, akkor megállíthatatlan és elszalad lopni. A célom az volt, hogy le tudjam állítani ilyenkor. Sok kellemetlen pillanatot szerzett már.

A tréning alkalmakon nagyon jól éreztem magam, magam is lassan nyugodtam meg a közös munka során, tehát nekem is jót tett a rendszeres közös gyakorlás + a napi egyedüli kutyás tréning.

Nekem releváns élmény volt, amikor Büszke először nézett úgy a szemembe, hogy „tudatos, kölcsönös” kapcsolatot, figyelmet éreztem. Ez óriási élmény volt! Ez azóta így van.

  • Büszke nagyon szeret dolgozni velem és ez kölcsönös örömforrás.
  • Sokkal nyugodtabb, engedelmesebb és kezelhetőbb a kutya.
  • Már nem velem alszik és ekkor nem őrjöng az ajtón kívül, hanem alszik
  • Szinte mindig behívható, ha elszalad /síppal, szóval/

Megszűnt bennem az az állandó izgatottság, hogy mindig vele kell törődnem: nappal nyugalom van, ő is én is megvagyunk magunkban. Nagyobb a bizalom felém, ezért én is nyugodtabban vagyok tőle távol, ő sem szedi szét a lakást. Erős kaja illat esetén észnél kell lennem, hogy kontrolláljam, azt hiszem ez a kihívás a következő hónapokra.

Nóri!
Hála és köszönet!!


Bella és Laura

Azért jelentkeztem, mert szerettem volna egy igazán boldog és kiegyensúlyozott kutya-gazdi kapcsolatot. Nagyon élveztem a tréning minden részét, sokat tanultam és számomra a heti egy alkalom mindig egy kikapcsolódás volt. Persze voltak nehezebb pillanatok és napok, de Te mindig átsegítettél ezeken.

Bellával a kapcsolatom szorosabb lett. Ő boldog kutyus én nyugodt gazdi vagyok. Bella sokkal alkalmazkodóbb, nyugodtabb és tanulékonyabb, de ami a legfontosabb talán, hogy már sok helyzetben figyel és hallgat rám! A közös életünk egyszerűbb lett. Nagyon jól összeszoktunk a tréningnek és a sok gyakorlásnak köszönhetően.

Köszönök mindent Nóri!


Maya és Anita

Az egyéni okítás nagyon hasznos volt! Előtte voltunk kutyaiskolában is, amit nem éreztem annyira hatékonynak. Az egyéni tréning előnye, hogy a tréner minden alkalommal csak az én kutyámra fókuszál. A kutya teljes figyelmet kap, és az óra menete abszolút igazodik a kutya aznapi kedélyállapotához, idegállapotához, kedvéhez.

Mivel az órák között is gyakoroltunk rendszeresen, úgy érzem, nagyon jól haladtunk, sokat tanultunk. Egy ilyen alap képzés után el tudnám képzelni a kutyák 2-3 fős csoportban való okítását, hogy a más kutyákkal való együttműködést, elfogadást is gyakorolják.

Nóri végtelenül türelmes, jó szándékú, felkészült tréner, aki igazán szeretetteljesen bánik a kutyákkal. Mindenkinek ajánlom!